DELLA-GALLÉRIA

Ez a blog azért jött létre, hogy te is tudd: "Minden gyermek művész, a gond csak az, hogyan maradjon művész, felnőtt korában is." Pablo Picasso




2010. március 21., vasárnap

A száj rajzolása

Az élethű arc rajzolása az egyik legnehezebb feladat. Az arcfelismerés, az arcok beazonosítása nagyon fejlett, de megtanulható képesség, fontos a méretek és arányok pontos megtartása, az arc rajzolása során fontos a mérések pontos elvégzése illetve az arányok ismerete. A másik nehézség az arckifejezések, gesztusok, érzések ábrázolása. Vannak érzések, amelyek a világ minden táján azonosan jelennek meg az arcokon és vannak szubjektív információk. Ezeket leginkább a szem állása és nyitottsága, a szemhéj, a szemöldök állása, a száj állása, íve illetve a száj környéke adja. Ezekre tehát különösen oda kell figyelni.

Az élethű ajkak rajzolása

Először kijelöljük a száj két szélét, tetejét, alját ezek lesznek a támpontok. Rajzoljunk egy halvány körvonalat, és az ajak belső vonalait. Figyeljük meg a sötét és a fénypontokat, a sötétrészt satírozzuk be, rajzoljuk meg a függőleges barázdákat és ujjbegyünkkel vagy puha papírral satírozzuk át mindig a kontúrok irányába. Ez után ezek a lépések ismétlődnek, mindig ezeket a vonalakat húzzuk meg figyelünk a sötét és világos részekre, satírozzunk az ujjunkkal, vagy a papírral. Ha erős fénypont is van, azt úgy alakíthatjuk ki, hogy radírral (van spéci gyurma radír!) „ki veszünk” a grafitból. Fontos, hogy ne legyen erős karakteres kontúr vonal, mindig ráerősítünk a fővonalakra, de utána el is satírozzuk. A kész képen nem lehet a körvonalat látni, fontosak a barázdák ettől élethű a száj és persze a fénypontoktól. Ha nem teljes arcot rajzolunk, csak az ajkakat akkor is fontos, hogy a száj körüli árnyékot és fényeket ábrázoljuk, az ajak ekkor válik az arc részévé.

Related Posts with Thumbnails