Virágábrázolás

Alkotásaim között szerepelnek tájképek, aktok, fantáziaképek és olyan képek, amelyek egy letűnt békebeli világról szólnak, megmutatva annak varázslatos vonzerejét. A festményeim nehezen kategorizálhatóak, nem absztrakt, nem foto realista, nem csendélet, nem klasszikus alakábrázolás, mind ez egyszerre. Eleinte próbáltam fotószerűen, hiperrealista módon kidolgozni a képeket. De mára már az a fontos, hogy érzéseket, a hangulatomat örökítsem meg az alkotásaimban.

Festmény Méret

A képeim nagyméretűek, nem tudom miért, nekem ez tetszik. Ha kicsi lenne a kép, akkor a reális méreteket hordozná, ha pedig felnagyítjuk, akkor sokan rá sem ismernek, hisz teljesen más szemszögből látják. Sokszor hajlamosak vagyunk elmenni apró dolgok mellett. Ezért én felnagyítom őket, hogy mindenki megláthassa a csodát! A streliciánál a felnagyítással vált szimbolikussá a kép.

Szín

A méreteken kívül, a színekkel is játszom, a realitástól elrugaszkodva ábrázoltam, például a kékrózsát, így nem „csak” egy szép virág, elgondolkodtat. Az ember, olyan sok minden mellett szalad el, ahelyett, hogy egy pillanatra megállna, megnézné és rácsodálkozna. Itt a szín nem engedi hogy egy pillanattal letudjuk a látványt.

Kontraszt

A Kálánál a különlegesség a kontrasztokban ragadható meg, vagyis a sötétek és a világosak közötti kontraszt hangsúlyosabb szerepet kap. A realisztikus ábrázolás laposabbnak, kevésbé plasztikusnak hatna. A sötét árnyalatok és a friss puha, semlegesebb árnyalatok is erőt mutatnak, továbbá tónusbeli mélységet. Valódi kontrasztba állítja a sötét, intenzív árnyalatokat a tiszta, frissekkel. Itt a zöld hatás egyszerre látványos, és semleges. A háttér hideg és meleg hatása vibráló. Nagyon szeretem, ha egy festményben hevességet, dinamizmust, lendületet érzek. Ezt próbálom én is érzékeltetni a saját alkotásaimban, mert bele akarom festeni az élet szeretetét, szomorúságát és örömét.

„Korunkban sok művész hajszolja az újdonságot, benne látja saját értékét és igazolását. De tévednek – az újdonság aligha fontos. Csak az számít, hogy a lényeget ragadjuk meg, és azt tegyük jobbá.”

(Henri de Toulouse-Lautrec)